|
Légimentők a Gyermekekért 2010
Magyarországon évente sok ezer gyermek sérül meg közlekedési és háztartási balesetben. Ezekből több száz az, ami igazán súlyos, az esetek jelentős részében életveszélyes sérüléssel jár. Ma a Magyar Légimentő Nonprofit Kft. helikopterei és személyzete jelentik szinte az egyetlen olyan segítséget, ami országosan elérhető és sokszor nagy távolságot átívelve végleges, definitív ellátást nyújtani tudó helyre szállítják a kis sérülteket.
Tapasztalatunk az, hogy a gyermekek ezekben a balesetekben legtöbbször vétlenek, hiszen az a felnőttek felelőssége, hogy egyrészt vigyázzanak rájuk, másrészt oktassák, felkészítsék őket a balesetek elkerülésére.
A Magyar Légimentő Nonprofit Kft. a megelőzés érdekében 2010-et a gyermekeknek szenteli. Programsorozatunk alatt megpróbáljuk a gyermekekkel, tanáraikkal és szüleikkel megismertetni a legfontosabb veszélyforrásokat, felhívni a figyelmet az oktatás fontosságára, miközben a gyerekek is elmondhatják, lerajzolhatják, hogyan is élik ők meg a veszélyt.
A programok a légimentő bázisaink köré szerveződnek majd. Országos rajzpályázat, rendhagyó osztályfőnöki órák, gyermeknapi programok, oktatások keretén belül hívjuk fel a figyelmet a közlekedési és háztartási veszélyforrásokra. Ezen túl a cégen belüli továbbképzéseink során ebben az évben kiemelt figyelmet szentelünk a gyermekellátásnak, csakúgy, mint a szeptemberi Vándorgyűlésünkön, ahol a szakemberek külön gyerek szekció keretén belül vitathatják meg a gyerekellátás kihívásait. A program sorozat "zászlóshajója" a debreceni helikopterünk lesz. A Debreceni Bázis ugyanis éves átlagban a legtöbb gyerekmentési feladatot hajtja végre és kongresszusunknak is a város fog otthont adni szeptemberben. A helikopter az alkalomból speciális díszítést kap és a sajtótájékoztató után felszállása és hazaindulása fogja jelképesen megnyitni a programsorozatot.
Programunkat az UNICEF New York-i központjának támogatásával indítjuk. Jószolgálati nagykövetként Magyarországon Jaksity Kata állt mellénk, aki magánéletében a gyerekei mellett közszerepléseiben is hasonló elveket vall, műsoraiban pedig rendszeresen fordít figyelmet hátrányos sorsú gyermekek életének.
A programsorozattal kapcsolatos legfrissebb hírekről itt tájékozódhat.
A rajzpályázatra érkezett pályaművek a 'Képek' menüpontból, vagy ide kattintva érhetők el.
Nyílt napjaink:
|
|
Színjelölések:
| piros háttér: | Nyílt óra, beteltek a helyek |
| zöld háttér: | Nyílt óra, szabad hellyel |
|
Amennyiben csak valamely helyszínen aktuális időpontok érdeklik, az alábbi listából válassza ki, majd a "Keresés" gombra kattintva a naptárban csak a mintára illeszkedő helyszínek időpontjai láthatóak.
Gyermekbalesetek
Az 1-14 éves korú gyermekek körében Európában a balesetek vezetnek a halálokok között. A halálesetek azonban csak a „jéghegy csúcsát” jelentik.
Sajnos az 5 év alatti gyermekek esetében az otthoni balesetek a véletlenszerűen bekövetkező halálesetek (kerti medencébe belefúlás, lezuhanás, áramütés, megfulladás, kocsi feljárón történő gázolás) közel feléért felelősek.
A szomorú statisztikát sajnos Mi is meg tudjuk erősíteni.
A gyermekbalesetek hátterében szinte minden esetben kimutatható a felnőttek felelőssége. A gyermekeket fokozatosan, életkorának megfelelően, tudatosan kell felkészíteni arra, hogy felismerje és elkerülje a környezetében előre látható veszélyeket, tudjon önállóan közlekedni és a lehető legjobban vigyázni magára.
A jellegzetes gyermekbalesetekről azért érdemes beszélni, mert ezeknél a veszély előre látható, ezért elkerülhető lenne. Ez az előrelátás pedig a felnőttek feladata.
|